terápia
Minden reggel az első dolgom, hogy kimegyek az udvarra sámánozni. Ez abból áll, hogy felveszem a kutyás-ruhát, leülök a lépcsőre. Sámán olyankor odajön, és csak a bújás, a simogatás, a szeretgetés van tíz percig.
A minap eléggé feszült lelkiállapotban voltam. Mikor reggel kimentem, a kutya megérezte ezt. Másként is viselkedett. Most ő szeretgetett engem. Most nem az ölembe fúrta a buksiját, hanem megszaglászta a fejem alaposan, majd az arcomhoz dugta az övét, rám tette a nagy mancsát. Mint amikor két ember megöleli egymást.
...és csodák-csodája, éreztem, tényleg éreztem, hogy a feszültség csökken bennem. Mintha egy potméterrel húznák le. Fantasztikus érzés volt!
Ez a mi kis történetünk.
Köszönöm Sámán!
stoppos vagyok...
...az élet országútján...
nyolc hónap
telt el.
Lássuk csak képekben miként is alakult.
.JPG)
.JPG)
.JPG)
.JPG)
...és most (utolsó kép) tíz hónaposan, ötven kilogrammosan.
Bizony megnőtt a kicsike. Egy felnőttbőrbe bújt kölyök. Szoktam volt mondogatni, - Nem akartam ennyi idősen gyereket, de most itt van a második fiam.- Hmmm... élvezem nagyon! Imádom őt!
Na indulunk sétálni.
Hachiko
Késő délután volt. Valahogy fáradtnak éreztem magam ezért leültem olvasni. De nem tudtam figyelni az olvasott mondatokra. Ezért inkább bekapcsoltam a TV-t. Teljesen véletlenül elkaptam egy film elejét amely felkeltette az érdeklődésem. Ott ragadtam, végignéztem.
Egy kutyáról és a gazdájáról szólt a történet. Megható volt.
Persze hollywood-i túlkapás. - gondoltam. Ám ekkor jött a döbbenet. A film végén elmondták, hogy igaz történeten alapul.
Az eredeti történet dióhéjban. 1924-ben egy Tokióban élő egyetemi professzor, Hidesaburo Ueno a tokiói Shibuya vasútállomáson talált egy akita fajtájú kutyakölyköt. Hazavitte, nevelgette. A kutya minden nap délután kiment az állomásra, és megvárta a professzort. 1925-ben Hidesaburo Ueno elhunyt. Ezután a kutya kilenc éven keresztül, haláláig minden nap kiment az állomásra és várta a gazdáját. Ő volt Hachiko.
A tokiói Shibuya állomáson megtalálható Hichiko szobra. Pont ott, ahol minden nap várta a gazdáját.
A film talán legmeghatóbb jelenete amikor az öreg Hachiko az állomáson várva álmodik.
Természetesen ez filmes túlkapás. De szeretjük emberi tulajdonságokkal felruházni az állatokat. Sokszor olyanokkal, melyek sokkal inkább állatiak (a szó jó értelmében) mint emberiek, bármennyire is áltatjuk magunkat. Ilyen például a hűség. Mindenki hallotta már a kifejezést, kutyahűség. Hallotta valaki úgy emlegetni, emberhűség?
Belegondolva, nem is biztos, hogy a rendező, forgatókönyvíró túlságosan elragadtatta magát. Lehet, hogy a kutyák szoktak álmodni. Hiszen aki látott alvó kutyát, az tapasztalta, hogy álmában fut, morog, etc.
Szumma szummarum. Engem megérintett a film, és késztetést érzek, hogy még többet foglalkozzam a kutyáimmal.
népmese
Van egy kedves kis bolt a városban. Illetve van több is, de amelyikre én gondolok, az a Magyar ékszer.
A minap bementem az üzletbe, ami nem szokatlan, hiszen évek óta bejárogatok, beszélgetek, vásárolok náluk. Tehát bementem az üzletbe, és hallom ám, hogy a Magyar népmeséket hallgatják. Tudja fene, de annyira autentikus volt, hogy csuda jó kedvem kerekedett ettől. Oly' nagyon, hogy este otthon én is megnéztem néhányat.
Íme egy klasszikus.
Gyerekkor - a játék
Ám legyen! :-)
Nekem a vasárnap reggeli, ágyban Móka Miki nézés közben elfogyasztott kakaós tejbegríz jut eszembe. Mennyire tudtam örülni, ha Édesanyám "elrontotta" és kicsit csomós lett.
Valahogy a hétvégi étkezések maradtak meg jobban. Ebédre az elmaradhatatlan húsleves, majd rántott hús burgonyával, és uborkasalátával.
Most mosolygok, mert a vacsorával kapcsolatban nem hétvégi menü jutott eszembe. Mégpedig a káposztás tészta. De nem úgy egyszerűen, ahogy ma esszük! Az bizony savanyú-káposztával készült széles metélt (saját nyújtású) volt, a tetején apróra vágott tepertővel, és mindez sütőben ropogósra sütve. Idén tavasszal Édesanyám készített ilyet. Szerintem húsz év után. Azonnal felidézte a gyermekkoromat.
Ünnepekkor pedig Édesanyám kézzel nyújtott rétese. Az a klasszikus. Kapros-túrós, almás-diós, meggyes-mákos. Na és a zserbója!!! Ma is tele tudom zabálni (igen, zabálni) magam belőlük.
jut eszembe...
elmesélem, hogy miért is Csabmester.
Hosszú évekkel ezelőtt az utcánkban volt egy olyan klasszikus-békebeli hentesbolt. Na ennek a tartozéka volt a Hentes-Pista.
Napközben amikor éppen nem volt vásárló (márpedig nem rángatták ki egymás kezéből a kilincset még sátoros ünnepek előtt sem), Hentes-Pista kint álldogált a bolt előtt és szocializálódott. Alapvetően egy mindig jókedvű, nagyhangú férfi volt. Aki arra ment, ahhoz mindig akadt egy jó szava, egy vidám megjegyzése.
Így kerültünk mi is a képbe. A fiam egészen kicsi volt, és ha meglátta, mindig ezt mondta neki: Szia Csabmester! Hentes lesz belőled, én látom.
Na tőle és a fiamtól plagizáltam. :-)
Ja! A fiam nem eszik színhúst, és hentes sem lett. :-)
ülök a gép előtt
Az érzések, a gondolatok megvannak.
A szavak hozzájuk most nincsenek meg.
Nem siettetem. Majd előkerülnek.
"...szeretni Istenem, milyen nehéz..."
Egy évvel ezelőtt már blogoltam ezt a dalt. De valahogy mindig visszaköszön a szövege, valahogy mindig aktuálissá válik évről-évre, újra és újra.
Tudja fene, de azt hiszem...
...azt hiszem nem tudok...
De nehéz leírni! Mert úgy érzem, ha leírom, valósággá válik.
tíz nap után
Napról-napra látszik a változás. Már ez az otthona, belakta a területet. Itt vannak a barátai, mert jóban van kutyákkal, macskákkal. Már elfogadott gazdának, ez látszik a viselkedésén. Ezt érzem. Mikor reggel elmegyek dolgozni, nemtetszését fejezi ki. Mikor hazaérek, még ki sem szállok a kocsiból, már hallom, hogy örül. Bárki van itt, bármennyire próbálják lefoglalni, mindig jön utánam, vagy legalább a tekintetével követi a mozdulataim. A szót még nem érti, de a hangomra már figyel. Látszik a tekintetében a kíváncsiság. Mintha azt tükrözné: meg akarom érteni amit mondasz. Az esti séták egyre üzembiztosabbak. Nő a megtett táv. A póráz már nem ellenség.
állatkert
Első próba. Nem bírja a pórázt. Amint érzi, hogy megfeszül, kitámaszt a négy hatalmas kölyökmancsával, majd leül és sehova. Lehetetlen sétálni vele. Feladom. Ölbe veszem, beviszem.
Második próba. Nem bírja a pórázt. De lelkesedik, hogy a nagyokkal mehet ki egy számára ismeretlen, felfedezésre váró területre, így alig veszi észre és boldog. Fog ez menni.
Ja, hogy miért állatkert a bejegyzés címe? Mert amikor kimegyek a kutyákkal (akik már hárman vannak), elkísér minket a két fekete kandúr is. Nehogy már kimaradjanak valamiből.
Ilyenkor elképzelem, hogy mit láthat az aki este éppen arra jár.
sámán
...ééés itt van ...ééés megérkezett ...ééés körünkben üdvözölhetjük!
Első este megilletődötten viselkedett. Ahová tettem, ott maradt. Mint a Duracell-nyuszi amelyikből kivették az elemet. Egyszer sem sírt. Hiszen a férfiak nem sírnak, és belőle az lesz.
Második napon elvittem az állatorvoshoz. Sokat kellett várnunk. De ő csak feküdt szépen csendben a lábamnál, és békésen tűrte, hogy egy másik kutya egyfolytában inzultálja. Nagyon rendesen viselkedett. Mikor hazaértünk, mintha kezdett volna feléledni. Játszani akart a két öreggel. Persze még el vannak zárva egymástól. Ja igen! A két kandúrral is kijönni látszik.
sms
A nő:
- Szia! Van 1 cm-es kicsi szöged?
A férfi:
- Szia! Van. De van 1 cm-es nagy szögem is. Melyik kell?
A nő:
- A kicsi. Mikor jöhetek?
Imádom, ha egy nő "szőke"! :-)
de...
Utazok.
Na nem messzi tájakra, hiszen nem csak ebből áll az élet. Utazok Budapesten. Éppen a metró felé tartok. Már nyúlok a bérletemért, hogy bemutassam, mikor a hátam mögül egy idős férfi hangja jut el hozzám. Csak egy mondat.
"Közgazdasági gimnáziumot végeztem volna, de nem vettek fel."
Félmosoly.
Igen. Vagyunk így sokan. Az lettem volna, ha...
"Tűzoltó leszel s katona! Vadakat terelő juhász! Látod, elalszik anyuka. Aludj el szépen, kis Balázs!"
Színház
Egy hétvégi, verőfényes februári nap.
Ilyenkor mindenki igyekszik a szabadba, hogy az elmúlt nyáron begyűjtött, fogyóban lévő napsugár-készletét feltöltse. Az udvari lények is már kora délelőtt kifekszenek a kert napsütötte helyeire. A macskák kimondottan kedvelik a farakás tetejét.
Kint ténykedett ő is. Most valahogy nem esett nehezére az a teendő, amit a hideg, borongós-szürke napokon csak hagyott a holnapra. Most kifejezetten élvezte.
Ahogy az előkertben tett-vett, eszébe jutott egy régmúlt pillanat. Egy olyan esemény, mely megváltoztatta az élete addigi folyását, és nem is sejtett irányokba fordította.
Emlékezni kezdett.
Amikor az újdonsült barátnőt először kísérte haza... Ahogy elsétáltak a ház előtt... Miként az előkertben egy idős férfi foglalatoskodott... A leány édesapja.
Most huszonnyolc évvel később egy másik őszbe hajló férfi foglalatoskodott az előkertben, és készült a tavaszra.
"A színdarab ugyanaz, csak a szereposztás más."
haiku :-)
"Mindenesetre nősülj meg. Ha jó asszonyt kapsz, boldog leszel. Ha rosszat, filozófus."
Socrates
az utolsó ugrás
Életünk során sok, sokféle emberrel hoz össze minket a sors. Vannak akik éveken keresztül ott vannak a környezetünkben, és meghatározó elemekké válnak. Vannak akik az évek alatt sem tudnak ilyen szerepet betölteni.
Most ráébredtem, hogy egyetlen találkozás is elég lehet, hogy az életünk részévé váljon valaki. Elég, hogy megváltoztasson bennünk valamit, vagy megmutasson egy más perspektívát a világról, vagy megtanítson valamire.
Döbbenten hallottam a hírt. Meghalt Markó Miklós bázisugró, ejtőernyős, tandempilóta.
Ilyen hír hallatán mindenféle gondolat, érzés születik meg, és hal el. Bevallom, nem tudom hova tenni a dolgot. Gyász, sajnálat, értetlenség. Majd előjön az első pozitív gondolat. Annyi embert tett boldoggá, annyi emberben hagyott nyomot, hogy számára volt értelme egy ilyen rövid életnek is.
Nem, nem ismertem, csupán találkoztam vele egyszer. De soha nem feledem. Hogyan lehetne elfeledni valakit, akire az első kézfogás után gondolkodás nélkül bíztam az életem. Olyan magabiztossággal, nyugalommal, kisugárzással, humorral volt megáldva, hogy egy a számomra új, soha nem tapasztalt közegben sem rettentem meg.
Köszönni tartozom neki. Köszönöm, és még százszor fogom köszönni!
Szeretnék még ugrani! Tiszteletképpen. Miatta.
Kék eget Miki!
véletlen?
A férfi este fél kilenc tájban hagyta el az irodáját. Hosszú, fáradtságos napot tudhatott maga mögött. Egyetlen vágya az volt, hogy hazaérve a tusolás után leüljön a nappaliban zenét hallgatva egy ital, és egy cigaretta társaságában.
Már sötét volt mikor beült az autójába. A jól bejáratott útvonalon, szinte automatikusan vezette a járművet. A rádióban az az adó szólt melyet reggel hallgatott. Valamiért eszébe jutott, hogy egy másik adón most éppen az a műsor megy, ahová betelefonálnak az emberek, beszélgetnek a műsorvezetővel, majd a végén megválasszák a nap királyát. A férfi még soha nem telefonált, soha nem szerepelt élő adásban, és nem is vágyott rá. Hallgatni szerette az embereket.
Most azonban mikor átkapcsolt, a műsorvezető éppen egy üzenetet olvasott be. Egy édesanya jelölte a nap királyának a nyolc éves kisfiát, mert az otthon fekve, lázasan, betegen megértette, hogy bár születésnapja van, nem kaphat ajándékot, mert most fontosabb, hogy ne kapcsolják ki a villanyt. Talán más lehetőség híján ezt szánta ajándékként a fiának.
Nem latolgatott, nem hezitált. Telefonált. Felhívta a rádiót. Egy kellemes női hang szólalt meg a vonal másik oldalán. A férfi elmondta, hogy az imént hallotta ezt az üzenetet, és szeretne küldeni egy ajándékot a fiúnak. A hölgy megkérdezte, hogy fel tudná e írni az elérhetőséget. A válasz nem volt, hiszen vezetett. Erre a hölgy megkérdezte, bekapcsolhatja e élő adásba. A válasz (átgondolatlanul) igen volt.
Ahogy vezetett tovább, elkezdett kicsit izgulni. Élő adásba kerül? Mit fog mondani? Tulajdonképpen nem ezért telefonált. Ő csak az elérhetőséget szerette volna. De a gépezet már működött. Nem tudta megállítani.
Szokatlan, de jó érzés volt, mikor letette a telefont. Ami csak fokozódott, mikor egy barátjától sms érkezett. "Jó voltál!" Pedig semmi konkrétumot nem mondott magáról adásban egy keresztnéven kívül a sokperces beszélgetés alatt.
Másnap a vásárlás izgalma, hogy minek örülne egy nyolc éves ismeretlen kisfiú? Majd az ajándék becsomagolása, miközben azon izgult, hogy a családjából senki se kérdezze meg: Mi ez? Kinek csomagolsz? Zavarba jött volna, mit akit rajtakapnak valami csínyen.
Amikor eljött a postáról, megkönnyebbült. Úton van a csomag. Már éli a saját életét. Már nem lesz senki aki megkérdezi: Miért? Ki az? Ismered? Ennyire unatkozol?
A férfi azt mesélte nekem, hogy szerinte nincsenek véletlenek, és ez az eset is megerősítette ebben. Akkor ott át kellett kapcsolnia a másik adóra.
A beteg kisfiút aznap este a hallgatók a nap királyának választották.
...és egy királyt megajándékozni, megtiszteltetés.
ősz
Azt hiszem újabb gyönyörűséget találtam.
#249
"Ha történetet mesélsz, azzal megőrzöd a hozzád tartozó embereket.
Örökre."
Keresés
Régi bejegyzések
- Jelen
- 2011. december
- 2011. november
- 2011. július
- 2011. április
- 2011. március
- 2011. február
- 2011. január
- 2010. november
- 2010. október
- 2010. szeptember
- Az összes »
Utolsó kommentek
- nyolc hónap, Ági: nagyon aranyos:) »
- terápia, Paloma Negra: Az igazi, feltétel nélküli szeretetet az állatok képesek a legközvetlenebbül... »
- nyolc hónap, Haru: Gyönyörű :)) »
- nyolc hónap, Csabmester: Köszönöm Paloma! A levágott fűzfaágakat kötegeltem, ő közéjük feküdt, elaludt,... »
- nyolc hónap, Paloma Negra: A harmadik képen álcázza magát? :) Az volt a játék,... »
Legtöbb komment
- "véget ért a ... (17)
- halálos Pulitzer díj (15)
- #197 (8)
- Angkor (7)
- pipacs (7)
A legjobbak
Kategóriák
- Citatum (16)
- cool-túra (9)
- info (4)
- Khmerek kontra Steve (9)
- Kis történetek (64)
- Morfondír (40)
- udvari lények (3)
- ünnep (1)
- Zene (28)
Linkek
- Timsel-Polla blogja
- Kagyló
- Illanatok
- Pillangó
- Szivárvány színei
- Fallen Angel
- Eszterlánc
- Boróka
- Vándor
- Ribizly
- Paloma Negra
- freeblog főoldal
- freeblog admin
- freeblog admin
