maci a málnásban
Nekem képről valahogy a moszkvai Olimpia Misa-ja jut eszembe elsőre. Gondolom az orosz szöveg miatt, melyet elolvasni tudok, lefordítani nem. Nesze neked nyolc évnyi nyelvtanulás! Talán még egy gondolat, hogy az akkori mocskos kapitalista nyugat (élén az USA-val) hátat fordított az olimpiának. :D
Komolyabbra fordítva a szót.
Tömören. :-) Hálásan köszönöm!
1, Kitettem
2, Magamról:
a, Öntörvényű, makacs, konok, néha megátalkodott, nagyrészt magamnak való vagyok. Szeretem az állatokat. ...és ezek eddig csak a jó tulajdonságaim! :-) Gyarló is vagyok.
b, Mindig kitalálok magamnak valami új, vagy régi-új bolondériát. Ezek nagyrészt meg is maradnak az életemben, így egyre nagyobb időzavarral küzdök. Szeretek sok mindent kipróbálni.
c, Nekem is vannak álmaim. És el is hiszem, hogy valóra válthatom őket. Néhány közeli ismerősömtől már megkaptam, hogy mindig minden úgy alakul körülöttem, ahogyan én akarom. Persze ez így féligazság, de van benne valami. Szerencse fia - mondhatnánk. De hiszem (és ez a lényeg), hogy elérhetem amit szeretnék.
3, Adom a macit:
(na ez a legnehezebb, mert... ...tudjátok jól miért)
Pollának. Mert szeretem az írásait.
Holnap-nak. Mert szeretem az írásait.
Katának. Mert jó olvasni a verseket amiket posztol.
Fallen Angel-nek. Mert szeretem az írásait.
...és a hagyományokkal némileg szakítva, egy bónuszt is megengedek magamnak, remélhetőleg a többiek örömére.
Chily-nek. Mert szeretem a történeteit.
A fenti sorrend nem rangsor, random.
figyelmeztetett?
Ismét Buga.
Harmadik napja volt nálunk, mikor ki kellett vágnom egy fát. A szomszéd nyavalygott, hogy közel van az ő tökéletes kertjéhez, és ősszel teleszemeteli falevéllel.
Na ja! Ilyen a vidéki élet. Azok a fránya fák, bokrok hullajtják a leveleiket.
Szóval nekiálltam a fának. Nem sok hely volt. Egy irányba, kb. egy méteres területre lehetett dönteni károkozás nélkül. Már csak két centi tartotta a fát, mikor odajött Buga és nyüsszögni kezdett. Megálltam a munkával és elküldtem. Erre átment a sövény másik oldalára és félhangos vonyításba fogott. Azonnal megálltam. Valahogy az volt bennem, hogy megérzett valamit és figyelmeztetni akart. Alaposan megvizslattam az addigi tevékenységemet, és újra gondoltam minden lépésemet. A vonyítás abbamaradt.
A fa oda dőlt, ahová terveztem. Minden baj nélkül.
Azóta sem láttam úgy viselkedni.
Buga
Teljes nevén: Strázsahegyi Buga
Pár héttel ezelőtt az egyik barátom megemlítette, hogy láttak egy gazdátlan kuvaszt a monori pincefaluban. Meg azt is, hogy sérült a lába.
Természetesen azonnal megsajnáltam. Mit tehet a magam fajta? Elgondolkoztam, hogy a három kutya mellé mennyire tudnék felvállalni egy újabbat. Nem nagyon. De a bogár már bent a fülben.
A végső lökést (akkor még nem tudtam), az adta meg, mikor hozott róla néhány fotót. Elolvadtam. Az a tekintet. Annyi szomorúság van benne, de mégis büszkén, tartással néz szembe az élettel. Igazi magyar fajta.
Nem nyughattam. Már másnap elmentem megnézni a gyönyörűséget. Mivel azt mondták, hogy szuka, gondoltam csak elfér a Sámán mellé valahogy. Na bumm! Egyszer lesznek kölykök. Mi sem természetesebb, Sámánt is vittem magammal. Ha már háztűznézőbe megyünk.
Mivel ott a pincéknél laknak itt-ott, valami ennivalót kapott. Így nem kóborolt tovább, ottragadt. Elsőre elég barátságosnak tűnt. Aránylag hamar odajött három lábon ugrálva, engedve egy kis farhát csábításának. Sámánnak ez nem tetszett. Morgott, ment volna neki. Gondoltam, a kaja miatt van. Így kapott ő is. De nem érdekelte különösebben. A másik fehér szőrkupac annál inkább.
Én már a lelkem mélyén éreztem, itt a vég. Lesz még egy kutya. Elindultunk vissza a kocsihoz, és a későbbi Buga jött utánunk. Naná! Enni kapott, és remélt is még. Amikor a kocsihoz értünk, ott megvizslattam tüzetesebben. Békésen hagyta. Hohóóó!!! Itt olyasmik vannak, amik egy szukánál nem jellemzőek. Hiszen ez is kan. Na itt a baj! Két dudás egy csárdában... Valami láthatatlan kéz kezdte markolászni a szívem. El nem vihetem, itt hagyni fáj!
Van az a pillanat, mikor valahol nagyon mélyen, nagyon halványan megfordul a gondolat - jobb lett volna el sem jönni, csak elmenni a probléma mellett, mint annyiszor tesszük. Élni tovább a megszokott napjainkat. Nem venni fel több terhet.
Megoldást kell találnom!
Hazaindultunk. A kocsiban egyre csak a kutyán járt az agyam.
"S jutott eszembe számtalan szebbnél szebb gondolat, míg állni látszék az idő, bár a szekér szaladt"
- Ha mást nem is tehetek, de legalább kihívom az állatorvost, és ellátjuk a sebét.
vagy
- A szomszédban van egy önkormányzati telek. Lakatlanul, lekerítve. Ott tarthatnám egy ideig, míg felgyógyul. Talán találok neki szerető gazdát.
vagy
- Édesanyámnál is lenne hely, mert nagy a porta, és már egy ideje emlegettem neki, - Kellene ide egy házőrző. Mert Frici kutya aranyos is, éber is, de félelmet nem kelt senkiben.- De Frici is kan.
Estére a megszületett elgondolás kezdett körvonalazódni bennem. Felhívtam Édesanyámat.
- Szia Mama! Vinnék hozzád egy kutyát.
- Szia fiam! Milyen kutyát? - mondja riadt hangon
- Egy kuvaszt. Mondtam már, hogy kellene neked egy igazi házőrző.
- Jajj fiam! - érzem keresi az ellenérveket - Én félek a kutyáktól!
Elmosolyodtam. Tudtam a célegyenesben vagyok, mert nem fél a kutyáktól.
- Mama! Bolondokat beszélsz! Fél éve küzdöttél meg egy kaukázusival, és minimum döntetlenre hoztad a meccset. Szóval valami nyomósabb érvet kérek!
Cseppnyi csend után - Jajj fiam nem győzöm én azt etetni!
- A kutyakajáról én gondoskodok. Még valami kifogás?
A vonal túlsó végén csend.
- Figyelj Mama! Gondolkodj egy pár napig a dolgon, és beszélünk róla újfent.
Másnap felhívtam az önkormányzatot, elmeséltem a történetet, a problémát, és kértem, engedjék meg, hogy a felépüléséig ott tartsam a kutyát. Meglepően segítőkészek voltak, és rábólintottak.
Dálután már mentem az állatorvoshoz egyeztetni. Ötleteltünk, mit lehet tenni. Kaptam valami sárga szert, amitől a kutya elméletileg elbódul, és szállíthatóvá válik. Másnap felpakoltam minden kellő eszközt, és a fiamat a hónom alá csapva elindultunk a kutyáért. A fiam útközben aggodalmát fejezte ki. Biztosan jó ötlet egy ekkora idegen kutyát a nagyanyjára bízni? Azonban mikor meglátta, megsimogatta, minden addigi aggodalma elillant.
Buga azonban csak kicsit álmosodott el a szertől. Másfél órai várakozás után sem volt szállítható állapotban. Nem volt mit tenni, otthagytuk. De nem adtam fel! Másnap felhívtam egy helyi állatorvost, és ecseteltem neki a tervemet. Azonnal kötélnek állt. Már csak Édesanyám vétózhatta meg a tervemet. Felhívtam.
- Szia Mama! Mit döntöttél? Holnap vinném.
- De hol lesz a helye?
- Én arra gondoltam, hogy a garázs melletti kis szín pont megfelelne, mert fedett, de az eleje nyitott, és onnan rálát a kapura.
- Én is arra gondoltam. Már meg is csináltam neki a helyét.
Tehát már döntött. Vigyorgok! Nem mondja ki, de érzem, hogy nem bánja, sőt már várja is.
A következő napra szabadságot vettem ki. Délelőtt az állatorvossal kimentünk. Megnyugtatott, hogy jó habitusú, maximum két éves az eb. Lefektettem, simogattam. Tűrte. Az orvos elaltatta, kezelte a sebet, majd beraktuk az autóba és irány Édesanyám háza. Mire megérkeztem kezdett magához térni, de iszonyatosan kótyagos volt még. Egészen estig ott maradtam vele, és simogattam, beszéltem hozzá, hogy megnyugodjon. Bár csupán egy cseppet tűnt zaklatottnak. Érthető módon.
Mikor eljöttem, kikísért a kapuig.
Két nap múlva megint meglátogattam édesanyámat. A kutya úgy örült, mintha mindig is én lettem volna a gazdája. Most hetente kétszer megyek, mert beindultak a kerti munkák. Már messziről megismeri az autó hangját, és a kapuban vár. Folyamatosan ott van körülöttünk. Szót fogad. A sebe szépen gyógyul, és már csak biceg. Látszik, hogy kiegyensúlyozott, nyugodt, békés.
Az első órákban:
Majd egy hétel később:
Mindannyiunkat elfogadott, szeret. Mindannyian szeretjük. Fricivel is néhány napi távolságtartás után összebarátkoztak. Már csak futás közben biceg, és éberen őrzi a területét. Feladata van. Ez fontos számára is, mert már nem csak úgy van a világban. Számítanak rá. Falkája lett, ahová tartozik. Látom rajta, hogy boldog, már nem szomorú a szeme, és ettől én is boldog kutyabolond vagyok.
Azt gondolom, jó döntést hoztam.
terápia
Minden reggel az első dolgom, hogy kimegyek az udvarra sámánozni. Ez abból áll, hogy felveszem a kutyás-ruhát, leülök a lépcsőre. Sámán olyankor odajön, és csak a bújás, a simogatás, a szeretgetés van tíz percig.
A minap eléggé feszült lelkiállapotban voltam. Mikor reggel kimentem, a kutya megérezte ezt. Másként is viselkedett. Most ő szeretgetett engem. Most nem az ölembe fúrta a buksiját, hanem megszaglászta a fejem alaposan, majd az arcomhoz dugta az övét, rám tette a nagy mancsát. Mint amikor két ember megöleli egymást.
...és csodák-csodája, éreztem, tényleg éreztem, hogy a feszültség csökken bennem. Mintha egy potméterrel húznák le. Fantasztikus érzés volt!
Ez a mi kis történetünk.
Köszönöm Sámán!
stoppos vagyok...
...az élet országútján...
nyolc hónap
telt el.
Lássuk csak képekben miként is alakult.
.JPG)
.JPG)
.JPG)
.JPG)
...és most (utolsó kép) tíz hónaposan, ötven kilogrammosan.
Bizony megnőtt a kicsike. Egy felnőttbőrbe bújt kölyök. Szoktam volt mondogatni, - Nem akartam ennyi idősen gyereket, de most itt van a második fiam.- Hmmm... élvezem nagyon! Imádom őt!
Na indulunk sétálni.
Hachiko
Késő délután volt. Valahogy fáradtnak éreztem magam ezért leültem olvasni. De nem tudtam figyelni az olvasott mondatokra. Ezért inkább bekapcsoltam a TV-t. Teljesen véletlenül elkaptam egy film elejét amely felkeltette az érdeklődésem. Ott ragadtam, végignéztem.
Egy kutyáról és a gazdájáról szólt a történet. Megható volt.
Persze hollywood-i túlkapás. - gondoltam. Ám ekkor jött a döbbenet. A film végén elmondták, hogy igaz történeten alapul.
Az eredeti történet dióhéjban. 1924-ben egy Tokióban élő egyetemi professzor, Hidesaburo Ueno a tokiói Shibuya vasútállomáson talált egy akita fajtájú kutyakölyköt. Hazavitte, nevelgette. A kutya minden nap délután kiment az állomásra, és megvárta a professzort. 1925-ben Hidesaburo Ueno elhunyt. Ezután a kutya kilenc éven keresztül, haláláig minden nap kiment az állomásra és várta a gazdáját. Ő volt Hachiko.
A tokiói Shibuya állomáson megtalálható Hichiko szobra. Pont ott, ahol minden nap várta a gazdáját.
A film talán legmeghatóbb jelenete amikor az öreg Hachiko az állomáson várva álmodik.
Természetesen ez filmes túlkapás. De szeretjük emberi tulajdonságokkal felruházni az állatokat. Sokszor olyanokkal, melyek sokkal inkább állatiak (a szó jó értelmében) mint emberiek, bármennyire is áltatjuk magunkat. Ilyen például a hűség. Mindenki hallotta már a kifejezést, kutyahűség. Hallotta valaki úgy emlegetni, emberhűség?
Belegondolva, nem is biztos, hogy a rendező, forgatókönyvíró túlságosan elragadtatta magát. Lehet, hogy a kutyák szoktak álmodni. Hiszen aki látott alvó kutyát, az tapasztalta, hogy álmában fut, morog, etc.
Szumma szummarum. Engem megérintett a film, és késztetést érzek, hogy még többet foglalkozzam a kutyáimmal.
népmese
Van egy kedves kis bolt a városban. Illetve van több is, de amelyikre én gondolok, az a Magyar ékszer.
A minap bementem az üzletbe, ami nem szokatlan, hiszen évek óta bejárogatok, beszélgetek, vásárolok náluk. Tehát bementem az üzletbe, és hallom ám, hogy a Magyar népmeséket hallgatják. Tudja fene, de annyira autentikus volt, hogy csuda jó kedvem kerekedett ettől. Oly' nagyon, hogy este otthon én is megnéztem néhányat.
Íme egy klasszikus.
Gyerekkor - a játék
Ám legyen! :-)
Nekem a vasárnap reggeli, ágyban Móka Miki nézés közben elfogyasztott kakaós tejbegríz jut eszembe. Mennyire tudtam örülni, ha Édesanyám "elrontotta" és kicsit csomós lett.
Valahogy a hétvégi étkezések maradtak meg jobban. Ebédre az elmaradhatatlan húsleves, majd rántott hús burgonyával, és uborkasalátával.
Most mosolygok, mert a vacsorával kapcsolatban nem hétvégi menü jutott eszembe. Mégpedig a káposztás tészta. De nem úgy egyszerűen, ahogy ma esszük! Az bizony savanyú-káposztával készült széles metélt (saját nyújtású) volt, a tetején apróra vágott tepertővel, és mindez sütőben ropogósra sütve. Idén tavasszal Édesanyám készített ilyet. Szerintem húsz év után. Azonnal felidézte a gyermekkoromat.
Ünnepekkor pedig Édesanyám kézzel nyújtott rétese. Az a klasszikus. Kapros-túrós, almás-diós, meggyes-mákos. Na és a zserbója!!! Ma is tele tudom zabálni (igen, zabálni) magam belőlük.
jut eszembe...
elmesélem, hogy miért is Csabmester.
Hosszú évekkel ezelőtt az utcánkban volt egy olyan klasszikus-békebeli hentesbolt. Na ennek a tartozéka volt a Hentes-Pista.
Napközben amikor éppen nem volt vásárló (márpedig nem rángatták ki egymás kezéből a kilincset még sátoros ünnepek előtt sem), Hentes-Pista kint álldogált a bolt előtt és szocializálódott. Alapvetően egy mindig jókedvű, nagyhangú férfi volt. Aki arra ment, ahhoz mindig akadt egy jó szava, egy vidám megjegyzése.
Így kerültünk mi is a képbe. A fiam egészen kicsi volt, és ha meglátta, mindig ezt mondta neki: Szia Csabmester! Hentes lesz belőled, én látom.
Na tőle és a fiamtól plagizáltam. :-)
Ja! A fiam nem eszik színhúst, és hentes sem lett. :-)
ülök a gép előtt
Az érzések, a gondolatok megvannak.
A szavak hozzájuk most nincsenek meg.
Nem siettetem. Majd előkerülnek.
"...szeretni Istenem, milyen nehéz..."
Egy évvel ezelőtt már blogoltam ezt a dalt. De valahogy mindig visszaköszön a szövege, valahogy mindig aktuálissá válik évről-évre, újra és újra.
Tudja fene, de azt hiszem...
...azt hiszem nem tudok...
De nehéz leírni! Mert úgy érzem, ha leírom, valósággá válik.
tíz nap után
Napról-napra látszik a változás. Már ez az otthona, belakta a területet. Itt vannak a barátai, mert jóban van kutyákkal, macskákkal. Már elfogadott gazdának, ez látszik a viselkedésén. Ezt érzem. Mikor reggel elmegyek dolgozni, nemtetszését fejezi ki. Mikor hazaérek, még ki sem szállok a kocsiból, már hallom, hogy örül. Bárki van itt, bármennyire próbálják lefoglalni, mindig jön utánam, vagy legalább a tekintetével követi a mozdulataim. A szót még nem érti, de a hangomra már figyel. Látszik a tekintetében a kíváncsiság. Mintha azt tükrözné: meg akarom érteni amit mondasz. Az esti séták egyre üzembiztosabbak. Nő a megtett táv. A póráz már nem ellenség.
állatkert
Első próba. Nem bírja a pórázt. Amint érzi, hogy megfeszül, kitámaszt a négy hatalmas kölyökmancsával, majd leül és sehova. Lehetetlen sétálni vele. Feladom. Ölbe veszem, beviszem.
Második próba. Nem bírja a pórázt. De lelkesedik, hogy a nagyokkal mehet ki egy számára ismeretlen, felfedezésre váró területre, így alig veszi észre és boldog. Fog ez menni.
Ja, hogy miért állatkert a bejegyzés címe? Mert amikor kimegyek a kutyákkal (akik már hárman vannak), elkísér minket a két fekete kandúr is. Nehogy már kimaradjanak valamiből.
Ilyenkor elképzelem, hogy mit láthat az aki este éppen arra jár.
sámán
...ééés itt van ...ééés megérkezett ...ééés körünkben üdvözölhetjük!
Első este megilletődötten viselkedett. Ahová tettem, ott maradt. Mint a Duracell-nyuszi amelyikből kivették az elemet. Egyszer sem sírt. Hiszen a férfiak nem sírnak, és belőle az lesz.
Második napon elvittem az állatorvoshoz. Sokat kellett várnunk. De ő csak feküdt szépen csendben a lábamnál, és békésen tűrte, hogy egy másik kutya egyfolytában inzultálja. Nagyon rendesen viselkedett. Mikor hazaértünk, mintha kezdett volna feléledni. Játszani akart a két öreggel. Persze még el vannak zárva egymástól. Ja igen! A két kandúrral is kijönni látszik.
sms
A nő:
- Szia! Van 1 cm-es kicsi szöged?
A férfi:
- Szia! Van. De van 1 cm-es nagy szögem is. Melyik kell?
A nő:
- A kicsi. Mikor jöhetek?
Imádom, ha egy nő "szőke"! :-)
de...
Utazok.
Na nem messzi tájakra, hiszen nem csak ebből áll az élet. Utazok Budapesten. Éppen a metró felé tartok. Már nyúlok a bérletemért, hogy bemutassam, mikor a hátam mögül egy idős férfi hangja jut el hozzám. Csak egy mondat.
"Közgazdasági gimnáziumot végeztem volna, de nem vettek fel."
Félmosoly.
Igen. Vagyunk így sokan. Az lettem volna, ha...
"Tűzoltó leszel s katona! Vadakat terelő juhász! Látod, elalszik anyuka. Aludj el szépen, kis Balázs!"
Színház
Egy hétvégi, verőfényes februári nap.
Ilyenkor mindenki igyekszik a szabadba, hogy az elmúlt nyáron begyűjtött, fogyóban lévő napsugár-készletét feltöltse. Az udvari lények is már kora délelőtt kifekszenek a kert napsütötte helyeire. A macskák kimondottan kedvelik a farakás tetejét.
Kint ténykedett ő is. Most valahogy nem esett nehezére az a teendő, amit a hideg, borongós-szürke napokon csak hagyott a holnapra. Most kifejezetten élvezte.
Ahogy az előkertben tett-vett, eszébe jutott egy régmúlt pillanat. Egy olyan esemény, mely megváltoztatta az élete addigi folyását, és nem is sejtett irányokba fordította.
Emlékezni kezdett.
Amikor az újdonsült barátnőt először kísérte haza... Ahogy elsétáltak a ház előtt... Miként az előkertben egy idős férfi foglalatoskodott... A leány édesapja.
Most huszonnyolc évvel később egy másik őszbe hajló férfi foglalatoskodott az előkertben, és készült a tavaszra.
"A színdarab ugyanaz, csak a szereposztás más."
haiku :-)
"Mindenesetre nősülj meg. Ha jó asszonyt kapsz, boldog leszel. Ha rosszat, filozófus."
Socrates
az utolsó ugrás
Életünk során sok, sokféle emberrel hoz össze minket a sors. Vannak akik éveken keresztül ott vannak a környezetünkben, és meghatározó elemekké válnak. Vannak akik az évek alatt sem tudnak ilyen szerepet betölteni.
Most ráébredtem, hogy egyetlen találkozás is elég lehet, hogy az életünk részévé váljon valaki. Elég, hogy megváltoztasson bennünk valamit, vagy megmutasson egy más perspektívát a világról, vagy megtanítson valamire.
Döbbenten hallottam a hírt. Meghalt Markó Miklós bázisugró, ejtőernyős, tandempilóta.
Ilyen hír hallatán mindenféle gondolat, érzés születik meg, és hal el. Bevallom, nem tudom hova tenni a dolgot. Gyász, sajnálat, értetlenség. Majd előjön az első pozitív gondolat. Annyi embert tett boldoggá, annyi emberben hagyott nyomot, hogy számára volt értelme egy ilyen rövid életnek is.
Nem, nem ismertem, csupán találkoztam vele egyszer. De soha nem feledem. Hogyan lehetne elfeledni valakit, akire az első kézfogás után gondolkodás nélkül bíztam az életem. Olyan magabiztossággal, nyugalommal, kisugárzással, humorral volt megáldva, hogy egy a számomra új, soha nem tapasztalt közegben sem rettentem meg.
Köszönni tartozom neki. Köszönöm, és még százszor fogom köszönni!
Szeretnék még ugrani! Tiszteletképpen. Miatta.
Kék eget Miki!
Keresés
Régi bejegyzések
- Jelen
- 2012. március
- 2011. december
- 2011. november
- 2011. július
- 2011. április
- 2011. március
- 2011. február
- 2011. január
- 2010. november
- 2010. október
- Az összes »
Utolsó kommentek
- Buga, Csabmester: Átélve még izgalmasabb volt. A szavaimmal nem lehet visszaadni az... »
- halálos Pulitzer díj, Nomy: Azóta, hogy ezt a képet megláttam, megnéztem a "Bang Bang... »
- nyolc hónap, Ági: nagyon aranyos:) »
Legtöbb komment
- "véget ért a ... (17)
- halálos Pulitzer díj (16)
- #197 (8)
- Angkor (7)
- pipacs (7)
A legjobbak
Kategóriák
- Citatum (17)
- cool-túra (9)
- info (5)
- Khmerek kontra Steve (9)
- Kis történetek (66)
- Morfondír (42)
- udvari lények (5)
- ünnep (2)
- Zene (28)
Linkek
- Timsel-Polla blogja
- Kagyló
- Illanatok
- Pillangó
- Szivárvány színei
- Fallen Angel
- Eszterlánc
- Boróka
- Vándor
- Ribizly
- Paloma Negra
- freeblog főoldal
- freeblog admin
- freeblog admin
