« áááááá...   Bölcselet óra... »

Az óra lelke

Valamikor nem túl régen egy srác... (Nem! Inkább férfi.) találkozott egy nővel. A szokványos eset volt. Valamiért kitalálták maguknak egymást.

Teltek a hetek. Jól megvoltak.

Egyik este a fiú ott vacsorázott a lánynál. Közben a lány a nagymamájáról kezdett mesélni. Arról, hogy imádták egymást. Elmesélte, hogy a konyhában lévő régi ingás faliórája a nagymamáé volt. A halála után a lány megőrizte, pedig nem is működött. De úgy érezte, hogy ezzel a nagyi mindig ott lesz vele és vigyáz rá.

A férfiban megfogalmazódott egy ötlet. Van egy barátja, aki órás és talán megreparálhatná.

-Nem fog menni. Már elvittem óráshoz, és nem lehet megjavítani. -mondta a lány.

Pár percig még beszélgettek erről-arról. De a férfit valami nem hagyta nyugodni az órával kapcsolatban.

Hirtelen egy belső hangnak engedelmeskedve felállt az asztaltól, odament az órához, kinyitotta a kis üvegajtót, majd meglökte az ingát.

Az óra elindult.

A lány szkeptikusan legyintett. -Pár percig megy, majd megáll. Próbáltam már.

Nem is törődtek tovább a régi, sokat látott szerkezettel. Ágyba bújtak és már más foglalta le minden érzékszervüket.

Reggel ébredés után a lány meglepetten tapasztalta, hogy valami szokatlan hangot hall.

Még mindig járt az óra.

Nem foglalkozott vele tovább, mert készülődni kellett. De valahol a lelke mélyén valami kisimult. Az egész napja mosolygósabb lett valamitől. Nem bosszantották annyira az ügyfelek, a kollégák, és a nap is szebben sütött.

Amikor délután hazaért, meglepetten tapasztalta, hogy az óra még mindig működik. Gondolt egyet és beállította a pontos időt. Majd felhívta a párját, hogy elmesélje mi történt.

A következő napon, amikor újra találkoztak még mindig lelkendezve mesélte, hogy az óra nem adta fel, még jár. A férfi eleresztett egy magabiztos félmosolyt. Kezdett megfogalmazódni benne egy gondolat, de nem mondta ki. Megtartotta magának. Annyira butának tűnt volna ha kimondja, még talán a varázs is semmivé oszlana.

Teltek a napok. A lány öt nap után elmesélte a férfinak, hogy bár kétnaponta fel kellene húzni, de az óra még mindig jár, pedig hozzá sem nyúlt. Igaz kicsit késik.

-Lehet a nagyi így jelzi, hogy kedvel téged, és ez egy üzenet tőle?

-Lehet. -válaszolta a férfi.

Az óra tíz nap után állt le. Végleg.

A leány és a férfi már más utakon jár régen.

De a sokat megélt óra élete egy újabb kis történettel gazdagodott.

 

 


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

írta: Csabmester, 2009. márc. 20. 0:46 - címkék: és kategóriák: Kis történetek - 3 komment

Eddig 3 komment érkezett ()

  • 1.  Polla
    2009. 03. 20. 19:09

    Te írtad ezt a kis szépséget?
    Nagyon hiszek a tárgyak lelkében és abban, hogy nem csak az emberek, hanem a tárgyak is megőriznek belőlünk valamit. Jót és rosszat egyaránt.

  • 2.  Csabmester
    2009. 03. 21. 19:00

    Én írtam. Velem történt meg. Van még ilyen a tarsolyomban. :-)
    Szerintem is van a tárgyaknak lelke.
    Ha nem is saját, de mi magunk ruházzuk fel őket azzal. Ki ki a maga lelkét költözteti beléjük.
    Ezért válnak hozzánk közelivé.
    Ezért lesznek a mindennapi kis eseményekből csodák.

  • 3.  Polla
    2009. 03. 21. 21:59

    Igaz.
    Jó, hogy vannak körülöttünk olyan emberek, akik meglátják ezeket a csodákat.
    Hát még ha le is írják! Ha írsz hasonlókat olvasóra találtál. :)

Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.






Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.